Csóka, György (2003): Levélaknák és levélaknázók - Leaf mines and leaf miners. Hungarian Forest Research Institute. Erdészeti Turományos Intézet, Agroinform Kiadó, Budapest, 192 pp. A levél aknában való fejlödésnek egyaránt vannak elönyei és hátrányai is. Interakciók levél aknázók és tápnövényük között A levélaknázó rovarok és tápnövényeik között igen sokrétö, változatos interakciók állnak fenn. Ehelyütt a teljesség igénye nélkül csupán néhány érdekes példát ismertetünk. Több tápnövényen megfigyelhetö, hogy az aknázók által megtámadott levelek korábban hullnak, mint az érintetlenek. Ez a korai levélhullás negatív hatással lehet magukra a levélaknázókra is, hiszen a levelek gyakran már a lárvák teljes kifejlödése elött lehullnak. Ha ez megfelelöen korán következik be, akkor a levélaknázó lárva pusztulásával is járhat. A jelenség egyes tápnövényeken elhanyagolható, másoknál igen jelentös mortalitást okozhat. Máig sem tisztázott teljesen, hogy ez a jelenség az aknázók elleni növényi védekezés egy formája, vagy csupán a fert?zés következménye. Ebböl fakadóan a A Liriomyza genuszba tartozó aknázó legyekröl ma már tudott, hogy vektorai a dohány mozaik vírusnak, illetve más vírusbetegségeknek. A Liriomyza trifolii nevö faj okozta sebzések kapuként szolgálnak a Pseudomonas baktérium fertözésének. Konkrét |
