Csóka, György and Kovács, Tibor (1999): Xilofág rovarok - Xylophagous insects. Hungarian Forest Research Institute. Erdészeti Turományos Intézet, Agroinform Kiadó, Budapest, 189 pp. A cincérek fosszilis maradványai már a korai harmadidoszaktól ismertek. Ezidáig 35 000 fajt írtak le, többségüket a trópusokról. Közéjük tartozik a föld legnagyobb bogara a Dél-Amerikában élo óriáscincér (Titanus giganteus), melynek mérete a 15 cm-t is eléri. Hazánkból több mint 220 faj ismert. Méretük 3-60 mm közötti. Általában karcsú testu, hosszú csápú, élénk mozgású és jól repülo bogarak. Többségük cincogó hangot ad, innen magyar elnevezésük. Ez a hang kétféle módon jön létre. Vagy a hátsó comb belso élének és a szárnyfedo szegélyének összedörzsölése útján (ezt nevezik "hegedülésnek"), vagy az elotor elore-hátra történo mozgatásakor. Az ivari dimorfizmus a hímek hosszabb csápjában, karcsúbb testében, eroteljesebb lábaiban, ritkán a nostényétol eltéro színezetében nyilvánul meg. Egyes nemekbe különösen hosszúcsápú fajok tartoznak: a daliáscincér (Acanthocinus aedilis) hímjének csápja például a testhossz hatszorosát is meghaladhatja. A hazai cincérfajok 80 %-a fásszárú tápnövényu, a többi lágyszárúak szárában, gyökerében él. A xilofág fajok a kéreg és farész határán vagy csak magában a fatestben rágnak, általában tápnövényeik elpusztult részeiben. Csak néhány genus fajai fejlodnek élo fák törzsében, ágaiban. A fajok nagyobb része több fásszárú fajban is megél, néhányuk azonban kifejezetten monofág. Tápnövényeik felsorolásánál könyvünkben elsosorban a magyarországi tápnövény adatokra támaszkodunk. Gazdasági szempontból a cincérek többsége közömbös, van azonban közöttük néhány jelentos "gonosztevo" is (pld. Hylotrupes bajulus). Fejlodési idejük 1-5 évig tart, de különbözo tényezok (pl. a nedvességtartalom) jelentos mértékben befolyásolhatják azt. Rágásképeik jellegzetesek, bár kevésbé fajscpecifikusak, mint a szúk esetében. Az alábbiakban a jellegzetes rágástípusokat soroljuk fel, egy-egy - a könyvben is szereplo - példával is illusztrálva azokat:
A cincérlárvák csontszínuek, hosszúkásak, hátrafelé kissé keskenyedok, hát-hasi irányban többé-kevésbé lapítottak. Fejük erosen kitinizált, - mint ahogy rágóik is - nagyrészt az elotorba behúzott. A Lamiinae alcsalád fajai lábatlanok. Bábjuk szabad báb. A fajok többsége meleg- és napfénykedvelo: lágyszárúak, cserjék, fák virágain, levelein és hajtásain, fák kifolyó nedvén, ágakon, törzseken és friss farakásokon található. Mások alkonyatkor, éjszaka aktívak, egy részük fényre is repül. Nappal rejtekhelyükön, fák kéregrepedéseiben, odvaiban, a felváló, laza kéreg alatt, hevero törzsek alján, farakások belsejében húzódnak meg, alkonyatkor és éjjel a tápnövényükön mozognak. A cincérimágók virágporral, levelekkel, elhalt kéreggel, vagy fával, élo, zsenge kéreggel vagy lágyszárúak szárának külso részével táplálkoznak. Némelyek a fák kifolyó nedvét, vagy erjedo gyümölcsöket fogyasztanak. A fajok egy részének "érési táplálkozást" kell folytatnia ahhoz, hogy ivaréretté váljon. A peterakás fásszárú növények elhalt ágainak, törzsének kérgére, kéregrepedéseibe vagy a kéregtelen farészre történik. Egyes fajok petéiket a megfelelo helyre még oda is ragasztják. Néhányuk petézés céljából eloszeretettel keresi fel a Coraebus florentinus nevu díszbogár által gyuruzött ágakat. A Lamiinae alcsaládban olyan fajokkal is találkozunk, amelyek "ivadékaikról gondoskodva" igen fejlett módon készítik elo a helyet a peték számára (Anaerea, Compsidia, Oberea), és az így kialakított helyre már csak egy petét helyeznek. [ Contents ] [ Previous ] [ Next ] [ English Version ] |
Forest Pests: Insects, Diseases & Other Damage Agents |
|
|
