Ormányosbogarak (Curculionidae)

[Hungarian Version]

Csóka, György and Kovács, Tibor (1999): Xilofág rovarok - Xylophagous insects. Hungarian Forest Research Institute. Erdészeti Turományos Intézet, Agroinform Kiadó, Budapest, 189 pp.


A bogarak legnagyobb fajszámú családja. Hazánkban szintén a legfajgazdagabb, 50 000 ismert fajukból 1400 él nálunk. Fejük ormányszeruen megnyúlt, bár az ormány néha nagyon rövid. Valamennyien növényevok, igen változatos életmódúak. Lárváik lábatlanok.

A Curculioninae alcsaládba számos erdészetileg jelentos kártevo faj is tartozik (pld. Hylobius abietis). A nálunk is számos fajjal képviselt szúormányosok (Cossoninae) elhalt faanyagban fejlodnek. Az alábbiakban a xilofág fajok szempontjából legjelentosebb - régebben külön családnak tekintett - igazi szúk (Scolytinae) alcsaládjának szenteltünk kiemelt figyelmet.

A szúk általában hengeres, megnyúlt testu, de apró bogarak. Hosszuk 1-9 mm közötti. Az alcsalád rendkívül népes, világszerte több mint 6000 fajuk ismert. Európában közel 300, Közép-Európában mintegy 150 fajuk fordul elo. Túlnyomó többsége fás növények különféle részeiben él. Rendkívül érdekes kivételt jelentenek ez alól a xilomykofágnak is nevezett fajok, melyek nem is magát a fa szövetét, hanem a járataik falán megtelepedett gombák könnyebben emésztheto fonalait fogyasztják. Ezek maguk terjesztik és telepítik meg a késobb táplálékukként szolgáló gombák spóráit. Ily módon táplálkoznak például az ambrózia bogaraknak is nevezett fajok (pld. Xyloterus) lárvái.

A nálunk honos szúknak évente egy, vagy két nemzedéke fejlodik ki. Akadnak olyan fajok is, melyeknél a kifejlodéshez 2 év kell. A kifejlodés idotartama nagyban függ a környezeti tényezoktol (tápnövény, idojárás, stb.). A fában kikelo szúk a fát elhagyják. A fiatal bogarak általában még nem ivarérettek, az ivarérettséget csak néhány hónap elteltével, és az úgynevezett "érési táplálkozás", esetleg telelés után érik el.

A párosodás egyes fajoknál a fa törzsén, másoknál az erre a célra a kéreg alatt készített üregben, a nászkamrában történik. A megtermékenyített nostények járatokat fúrnak a fa számukra megfelelo szöveteibe (kéreg, kambium, farész) és ennek falára rakják le petéiket. Ezeket a járatot nevezzük anyajáratnak. A poligám fajoknál egy nászkamrából több anyajárat is indul. Ezekbol indulnak a lárvajáratok, melyeket a petébol kikelo lárvák készítenek. A szúlárvák tömzsik, görbék, lábatlanok és fehér színuek. A lárvajáratok végén több fajnál kiszélesedo rész, úgynevezett bábkamra található. Az anyajárat és a lárvajáratok mérete, alakja, egymáshoz viszonyított elhelyezkedése fajspecifikus, segítségükkel az ezeket készíto faj általában biztonsággal meghatározható. Bábjuk szabad báb, melyen a bogár alakja és testrészei jól felismerhetok.

A szúfajok többsége általában csak pusztuló, betegeskedo fákon képes megtelepedni, melyeknek önvédelmi rendszere már nem muködik kifogástalanul. Több szúfajnál alapveto stratégia a tömeges kolonizáció. Ennek révén a rovarok sikeresen gyengítik a tápnövény védekezését, mely egyenkénti megtelepedés esetén nagy valószínuséggel elpusztítaná utódaikat. A gyors, tömeges megtelepedést hivatott szolgálni az egyes szúfajok által kibocsátott aggregációs (gyülekezési) feromon. A tápnövényen már megtelepedett szúk ezzel azt tudatják fajtársaikkal, hogy megtelepedésre alkalmas tápnövény áll rendelkezésre, azt minél elobb "el kell foglalni".

Nyilvánvaló, hogy a tömeges megtelepedés egy bizonyos határon túl már hátrányos, hiszen a lárvák már a teljes kifejlodés elérése elott felélik a rendelkezésre álló táplálékot. Az ilyen intrasepcifikus kompetíciót csökkenti az antiaggregációs feromon, melynek kibocsátásával a szúk azt jelzik társaiknak, hogy a fán elegendo számú nostény szú rakta le petéit, a további kolonizáció már az utódok túlélését, jövojét veszélyezteti. Más szúfajok a tápnövény legyengülését azzal idézik elo, hogy agresszív kórokozókkal fertozik meg azt.

Az egyazon tápnövényen élo szúfajok a tápnövényt, mint forrást felosztják maguk között. A lucon gyakran együtt eloforduló 4 szúfaj (Pityogenes chalcographus, Polygraphus poligraphus, Ips typographus, Dendroctonus micans) esetében ez úgy történik, hogy a legkisebb testméretu Pityogenes a korona felso, vékonyabb kérgu részein él, lefelé haladva ot követi az alig nagyobb Polygraphus, a nagyobb termetu fajok (különösen a legnagyobb Dendroctonus) pedig a nagyobb átméroju, vastagabb kérgu törzsrészben fejlodnek. Hasonló helyzet áll fenn a koris háncsszúk (Leperisinus és Hylesinus fajok) esetében is, ahol a szúfajok mérete pozitív korrelációt mutat az általuk elfoglalt törzsrész kéregvastagságával.

A xilofág rovarok közül legnagyobb jelentoséggel a fák törzsében, a szíjácsban fejlodo szúfajok bírnak. Az utóbbi évtizedben Európa több országában (pld. Ausztria, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia, Litvánia, stb.) léptek fel tömegesen, és sok tízmillió m3-nyi fa, több tízezer hektár, elsosorban luc állomány pusztulását okozták. Habár a luc jelentosége nálunk jóval kisebb, mint az említett országokban, ebben az idoszakban nálunk is jelentos kártételek következtek be.

[  Contents  ]   [  Previous  ]   [  Next  ]   [  English Version  ]  


footer line
University of Georgia The Bugwood Network USDA Forest Service Georgia Forestry Commission

Home | Accessibility Policy | Privacy Policy | Disclaimers | Contact Us

Last updated on Wednesday, March 23, 2005 at 09:36 AM
www.forestpests.org version 2.0, XHTML 1.1, CSS, 508.